Zseniális találmányok – Innovatív ötletek: Epizódok az ókori technika történetéből c. virtuális kiállításunk nyolcadik részében a rómaiak birodalomépítő eszközével, a gromával ismerkedhetünk meg!
A Római Birodalmat egy zseniálisan egyszerű mérőeszközzel, a gromával építették fel. Elnevezése a görög gnómon szóból ered, mely a napóra árnyékvető pálcáját jelenti. A groma alsó része, az ún. ferramentum egy vastokban végződő farúd, melyet a földbe szúrtak be. A tetején lévő csapra egy vízszintes kart helyeztek, melynek kinyúló végére tették a műszer lényegét, egy egyenlő szárú, fából készült, vékony vaslemezzel borított, forgatható keresztet. Ezt nevezték stellának, de hívhatták csak ezt a részt is gromának. A kereszt mind a négy végéről egy-egy zsinór lógott le, ezek mindegyikére függőónt kötöttek. Az ókorból egyetlen olyan lelet ismert, mely minden kétséget kizáróan groma volt, ez 1912-ben Pompeiben került elő. A németországi Pfünzből és az egyiptomi Fayumból ismertek még olyan leletek, melyeket a kutatók egy része gromának tart. Az Aquincumi Múzeum Zseniális találmányok – Innovatív ötletek című kiállításán bemutatott groma rekonstrukciót a pompeji lelet alapján, Metteo Della Corte részletes publikációjának felhasználásával Vecsey Ádám készítette el.
1. kép Groma rekonstrukciója az Aquincumi Múzeum Zseniális találmányok – Innovatív ötletek című kiállításán (fotó: Szilágyi Nóra)
A gromát egyenes és derékszög kitűzésére használták. Ezzel jelölték ki az alapított városok két fő tengelyét, a cardo és a decumanus maximust, valamint az ezekkel párhuzamos utcákat, de nélkülözhetetlen volt a katonai táborok szabályos rend szerinti létesítésénél is. A tábor középpontja a groma pont, itt metszette egymást a két fő tengely, melyek, mint a tábor fő útjai a tábor négy kapujához vezettek. Ezekhez igazodtak a tábor további útjai és épületei. Ezen túlmenően a gromát a városok körüli földterületek parcellákra osztásánál, az ún. limitatio vagy centuriatio folyamán is használták.
2. kép A mai óbudai Flórián tér helyén álló aquincumi legiotábor alaprajza
A pompei leleten kívül a mérőeszköznek két ábrázolása maradt fenn az ókorból, az egyik Nicostratus Popidius földmérő ugyancsak pompeji sírkövén, a másik Lucius Aebutius Faustus Ivreában talált síremlékén.
3. kép Lucius Aebutius Faustus sírköve groma ábrázolásával Ivreából (Schöne, H., Das Visirinstrument der römischen Feldmesser. Jahrbuch des Deutschen Archäologischen Instituts 16, 1901, II. tábla)
A groma használója, azaz a földmérő szintén a műszerről nyerte nevét, gromaticusnak hívták, bár leggyakrabban mensor névvel jelölték, esetleg pontosítva agrimensornak hívták. Ők gyakran katonai alkalmazásban álltak, hiszen a táborok felépítése, illetve a katonaság által kivitelezett egyéb építkezések minél több technikai tudással, műszaki ismerettel rendelkező szakembert igényeltek. Két mensort Aquincumból is ismerünk. Egyikük Aelius Rufus a legio II Adiutrix földmérője Jupiternek állított oltárt. A másik mensor, Aurelius Deipas, feleségével kilenc hónaposan elhunyt legkedvesebb kislányát temette egy szarkofágba, mely 1932-ben a Szemlőhegyi út 23. szám alatt került elő.
4. kép Aurelia Aurelia szarkofágja a Rózsadombról. Apja Aurelius Deipas mensor és anyja, Aelia Cashia (?) állította. (fotó: Komjáthy Péter)
Legyél te az ókor mérnöke!
Hogyan mértek a gromával?
Ezúttal nem a groma házi kivitelezésére adunk ötletet, hanem Gonda Attila, Lenár Vilmos és Frits Gergely hagyományőrzők segítségével az óbudai Flórián téren, az aquincumi legiotábor déli részén felvett filmmel mutatjuk be a műszer használatát.
A groma használatáról az ókori földmérők leírásai adnak tájékoztatást. Ezeket az írásokat, a földméréssel kapcsolatos iratokat, törvényeket a Kr. u. 5. században foglalták össze. Ennek a gyűjteménynek az elnevezése a Corpus Agrimensorum Romanorum vagy más néven Gromatici veteres. A földmérés során először a két főtengelyt, a cardo maximust és a decumanus maximust tűzték ki. Ezeket vagy a fő égtájak vagy bizonyos szempontok, például meglévő út, fontos terepadottságok, ellenséges terület figyelembevételével tájolták. Az egyik földmérő szakíró, Hyginus Gromaticus szerint az égtájak kijelölésének legjobb módja, ha rajzolunk sima felületen egy kört, melynek középpontjába szúrjuk az árnyékvető pálcát, úgy, hogy annak árnyéka valamikor a körön belül essen. Figyeljük napfelkeltétől az árnyék rövidülését, és jelöljük meg azt a pontot, ahol eléri a kört. Hasonlóképpen figyeljük meg, amikor az árnyék elhagyja a kört és jelöljük meg annak pontját is. Miután megjelöltük a körön a két pontot, az egyik ponttól a másikig húzzunk egy egyenest. Ennek az egyenesnek a felezőpontját kössük össze a kör középpontjával. Ez a vonal, az észak-déli irány, ami kijelöli a cardot, az erre állított merőleges, a kelet-nyugati irány pedig a decumanust. (Az eredeti latin szöveg lefordítását Barta Andreának köszönöm.)
A földmérés kiindulási pontját, amit szintén gromának neveztek egy jelzőkővel vagy cölöppel megjelölték. A pontos jelöléshez a műszer közepére akasztott ötödik függőónt is használhattak, mely a mérőkereszt közepének helyét, az ún. umbilicus soli helyét jelölte ki a földön. A későbbi mérés során ezt a függőónt levették, a pompeji leletben sem került elő. A kitűzéskor a földmérő a groma mellett állt, segédje pedig meghatározott lépés távolságra előre ment a kitűző rudakkal a szükséges irányba. A földmérő a gromáról lelógó két átellenes zsinór benézésével határozta meg az egyenest. A két zsinórnak és a segéd által tartott kitűző rúdnak egy vonalba kellett esnie. Ha ezt sikerült meghatározni, megjelölték ezt a pontot, majd újabb adott távolságra megismételték a mérést, egészen addig, amíg a kívánt területen kijelölték az egyenest. Ezután a kitűzött egyenesre merőlegest állítottak, úgy, hogy a gromáról lelógó két átellenes zsinórt nézték be és ehhez állították be a következő kitűző rudat. A kitűzés után visszafelé kontrollmérést is végeztek. Sőt, mivel a pompeji leletben két-két függőón eltérő alakú volt, egyes feltételezések szerint egy adott pontban a stella elforgatásával is ellenőrizték a kitűzés helyességét, egészen pontosan a műszer precizitását. Ha a groma pontból kijelölték a két főtengelyt, akkor ezektől adott távolságra, például a települések körüli földterület felosztásakor 2400 láb távolságra folytatták a további irányoknak és utaknak a kitűzését.
Egyenes és merőleges kitűzése a római földmérő eszközzel, a gromával (Fényképezte: Szilágyi Nóra)
Ha precízen használták a műszert, elég pontosan tudták vele az egyeneseket kitűzni. Viszont az egyszerű szerkezetnek volt egy hátránya, ha a szél fújta a zsinórokat, képtelenség volt használni. A szél zavaró hatásának csökkentésére Alexandriai Hérón Dioptra című munkájában azt ajánlotta, hogy a zsinórok végén lévő függőónok egy nagy fa hengerbe lógjanak. De még jobb volt, ha nem gromával, hanem dioptrával mértek. Ez utóbbi mérőműszer minden bizonnyal sokkal fejlettebb volt, de sajnos egyáltalán nem maradt ránk. Az ókori leírások, elsősorban Héron hiányos és részben átdolgozott szövege alapján a dioptra egy fokbeosztással rendelkező korong lehetett, tetején szintén forgatható, két nézőkével ellátott tengellyel. A korong egy rá merőlegesen elhelyezett, fogazott szélű, félkör alakú bronzlemezen ült, amelyet csavarokkal kellett beállítani és rögzíteni az alatta lévő függőleges tengelyen. Szögmérésre, szintezésre, távolság és magasságmérésre is alkalmas lehetett.
5. kép A dioptra egy elképzelt, rajzos rekonstrukciós rajza (H. Schöne, Die Dioptra des Heron. Jahrbuch des Deutschen Archäologischen Instituts 14, 1899, Fig. 1, 2)
A pompeji groma mellett az ókori földmérő felszerelésének további darabjai is előkerültek. A rómaiak egységes mértékrendszert használtak. A 10 láb hosszú mérőrúd, a pertica vagy decempeda fából vagy nádból készült, végére bronz tokokat húztak. Ábrázolása Rómában Titus Statilius Aper síroltárán látható. A gromához használt kitűző rudak kisebbek, de hasonlóak voltak. Ezeket metaknak nevezték. A pompeji földmérő készletében a mérőrudak nem, de a végükre húzott bronztokok előkerültek. Ezen kívül a felszerelést itt még egy egy láb hosszú (29,7 cm), összehajtható bronz mérőléc is kiegészítette, valamint egy elefántcsont dobozka, melynek oldalára a kisebb mértékegységeket karcolták be.
6. kép A római hosszmértékek (Rajz: Lajtos Tamás)
Az említett elefántcsont dobozka igen praktikus használatú volt, fedelét napóraként lehetett használni. Egy márvány „zsebóra” töredéke Aquincumban, a Nagyszombat utcai katonai amfiteátrum közelében is előkerült. Egyik oldala napóra volt, másik oldalán a tavaszi és az őszi napéjegyenlőség idején leolvasható volt az észak-déli és az erre merőleges kelet-nyugati irány, valamint az adott hely földrajzi szélessége és hosszúsága.
 |
 |
7. kép Az aquincumi napóra két oldala (Fotó: Komjáthy Péter)
Írta: Dr. Fényes Gabriella
Virtuális kiállításunk további részei itt találhatók.
