Óbuda rejtett és kevésbé rejtett római örökségét végigjáró Dugó-blogunk ismét dübörög, ha dugók manapság nem is nagyon vannak. Következő állomásunk: az aquincumi polgárváros északi fala!
Óbudán közlekedve, ha csak egy kicsit is jobbra vagy balra tekintünk, szó szerint szemünk elé tárulnak a római emlékek, vagy az azokat rejtő modern létesítmények. Legutóbb az aquincumi polgárváros déli temetőjénél jártunk. Utunkat most, az ókori település másik végére ugorva, a polgárváros északi falánál folytatjuk.
De hol is járunk most?
Észak felé megyünk a Szentendrei úton. Elhaladunk az Aquincumi Múzeum és Régészeti Park mellett, majd a vasúti híd után mintegy 100 méterre, jobb oldalon megpillantjuk az ókori polgárváros északi városfalának helyreállított szakaszát.
Először is lássuk a történelmi hátteret!
Aquincum polgári települése Hadrianus császár uralkodása alatt – aki karrierje egy korábbi szakaszában Alsó-Pannonia provincia első helytartójaként funkcionált –, az i.sz. 120-as évek során, városi, ún. municipiumi rangra emelkedett.
A várost falakkal vették körül. A mintegy 1.1-1.7 méter vastagságú falakat a négy égtáj felé kapukkal törték át. A belső oldalon a város védelmét ellátók közlekedését biztosító körüljáró, míg kívül egy falat kísérő út és vizesárok húzódott.
A római kor során a falak több változáson mentek keresztül. Ezek közül a legjelentősebb a nyugati városrész megerősítése és a keleti fal felszámolása. Nyugaton a második század vége felé a falakkal védett területet kibővítették és saroktornyokat, valamint beugró közbülső tornyokat emeltek az új fal vonalán.
A keleti fal több mint száz éven keresztül az aquincumi kutatás egyik nagy rejtélye volt. A három másik égtáj védműveit, illetve azok nyomait mind megtalálták a régészek; a keleti oldal azonban csak nem akart előkerülni. Mindez megváltozott 2013-ban, amikor a Budapest-Esztergom vonalhoz tartozó vasúti töltés hídjának átépítésekor, az egyik pillér helyén végzett feltárás során előbukkant a keleti fal kiszedett szakasza.
Az ásatás helyszíne.
A keleti falat ugyanis már a 3. század első felében használaton kívül helyezték a rómaiak. A virágkorát élő, bővülő polgárvárosnak kellett a hely és ez idő tájt a birodalmi határon béke honolt, így nyugodt szívvel felszámolhatták a Dunával szemközti védművet.
A római városokat azonban nem csak fizikai értelemben vett falak határolták. Ősi római szokás szerint – amit, sok más egyéb mellett az etruszkoktól vettek át – az új városok alapításánál a területet egy bikával és egy tehénnel körbeszántották. Az ekevas által vájt első barázda jelölte ki a város szent határát, az ún. pomeriumot. Hogy a szent határokat senki ne sértse meg (a legenda szerint Remusnak azért kellett halállal lakolnia, mert Róma kezdetleges falát átugorta), a tervezett kapuk magasságában az ekét kiemelték a földből, így biztosítva szabad utat a városba, illetve a városból. A körbeszántott területen belül bizonyos tevékenységek és létesítmények tiltottak voltak: pl., mint azt az előző bejegyzésben is láttuk, a temetők szigorúan a városon (és pomeriumán) kívül helyezkedtek el.
Ez az első barázda által kijelölt vallási határ a római városok sajátja volt. Aquincum azonban municipiumként kezdte városi pályafutását, azaz hagyományos értelemben Róma által városként elismert helyi közösség és nem a rómaiak által alapított település volt, mint az ún. coloniak. Vajon lett Aquincumnak pomeriuma, amikor a katonavárossal együtt colonia rangra emelték i.sz. 194-ben? Hol húzódhatott ez esetben a szent határ? E kérdésekre biztos válasz egyelőre nem adható.
A vízvezeték városba belépő szakaszának rekonstrukciója
Mi az, amit látunk belőle?
A védműveket részben még az ókorban kiszedték (keleti fal), vagy betemették (pl. déli vizesárok egyes szakaszai). A többi szakaszon jobbára az utókor építkezéseihez használták fel a kiváló kőanyagot. A régészek gyakran már csak az alapozás utolsó sorát, valamint a “kőfejtők” nyomait találták.
Szemléltetés céljából azonban rekonstruálásra került a 2-3. századi északi fal 25 méteres szakasza. A kis, Szentendrei út menti romkertben láthatjuk a pártázott koronájú falat, a vizesárkot valamint a vízvezeték városba “belépő” szakaszát.
Hamarosan újabb római épületmaradványok nyomába eredünk, hiszen Óbuda még számtalan rejtett vagy jól látható történelmi emléket tartogat számunkra, de ezek taglalása a következő blog bejegyzések alapját adja.
Addig is, vigyázzunk egymásra!
Quittner Zoltán
2020. április 1.
Az Aquincumi Dugó-blog korábbi bejegyzéseit ITT olvashatják.