Arany: Sinkó Adrienn: Az almafa hitvallása (XXIV.)

AZ ALMAFA HITVALLÁSA

Állok, ahol gyökerem simul össze a hűs anyafölddel.

Onnan elűzni fa-nyűvő férgek garmada sem mer.

Nap simogatja a törzsem, százéves, hű gonddal;

csak neki csendül friss ágam csúcsán a sziromdal.

Bárhogy tépáz mostoha karma a májusi jégnek,

zöldülök én, ha köröttem szép tulipántüzek égnek.

Érlelem életem édes célját: szép piros almám;

zápor hinti szigorral, szél ringatja a karján.

Mindegy: végül aranytál vagy csak az ősz sara várja,

hercegnő csókolja, rigócsőr késhegye vágja;

elvégzem munkám, békés telem így lesz nékem,

nem tehetek másként míg hold és nap kel az égen.

Így lüktet bennem kéreg, bél, geszt és szíjács,

ezt a parancsot tartja örökké kambium és háncs.

Magházam mélyében a kódom, erre születtem,

s minden utódom csírájába hitem belerejtem.

Ezüst: Nagy Gábor Miklós: Categoricus imperativus (III.)

CATEGORICUS IMPERATIVUS

Földbe kapaszkodnak gyökerükkel a régi diófák,

korhadt ágaikon szomorúan az angyalok ülnek,

ők játsszák, oly tisztán hallod a szép hegedűszót.

Hallgass bent a magányos, bús gordonka szavára!

Halld, hogy sírnak a sínek a villamosok kerekétől,

és a sziget százéves gesztenyefái zenélnek!

Zongora hangja – Chopin – mit a fák a tenyérlevelükkel

játszanak este, mikor már őszbe borulnak a lombok.

Verseddé kottázzad a rügyfakadás muzsikáját,

s mások is úgy hallgathassák meg az égi zenéket,

mint te, s mint ahogyan bent szíved húrjai zengnek.

Írj, s kottázd le a dallamokat, csakis ennyi a dolgod!

S mert magyar író vagy, tudod azt, felelős vagy a nyelvért.

Nincs már más erkölcsi parancs: te csak írj, amíg írhatsz!

S pontosan írni: e szép categoricus imperativus,

ennyi az író szép, belső erkölcsi parancsa.

Szépen s pontosan írni: e kényszerü, szép felelősség.

Mindig tudnod kell, mikor és hova tedd ki a vesszőt,

s hogy szerkeszd pontossá mondataid. Hamisan szól

pongyola módra megírt mondatban a bús hegedűszó…

Bronz: Jeney András: Mennél másik úton (V.)

MENNÉL MÁSIK ÚTON

Csontlovon ül, zsigeredbe sötétség árnyai bújnak,

S Bosszú-Imperator törvény-mereven odaláncol.

Flex-masinája lékeli lelked és koponyádat,

S lékeken át sziszegi, beleégeti DNS-edbe:

Vájd ki szemét s fogait a tiédért; öld, aki ölt is! –

S nincs felelet rá: megtorolásoknak hol a vége?

Csontlovon ülsz magad is, s vele, mondd, hova? – mondd, mire

juthatsz;

Rómeók s Juliák egymást sirató zokogása

Rázza meg újra meg újra, s könnyel elönti a földet.

Lévita is, vagy a pap, ki a félig holt sebesültet

Véribe’ hagyta; – vajh, mire ment? Mentsége talán, hogy

Mást szolgálni siet, s neki törvény tiltja megállni?

Ám, törvénytől nincs békéje, álma sem éjjel,

Önnön vádak alatt már holtan múlik az élet.

És benned mi a törvény? Belső lett, ami külső?

Mért nem a lévita, és miért nem a pap, aki boldog?

Mért csak a szamaritánusról zeng templomi zsoltár?

Mért ő áll meg vérező sebeket bekötözni,

S pusztán irgalom-e: elesettekhez lehajolni?

Honnan az irgalom; – és mi a mérleg, mennyi az ára?…

Bensődben szól… Egyszerü hang, s nem is imperatívusz,

Csak szeretet, categoricus caritas, s a szivedben

Ott volt kezdetek óta. Leld meg, halk szava kérlel,

Ingyen adod és visszakapod; – hát, ennyi a mérleg.

Különdíjasok:

Közönség-díj: Andaházi Szeghy Lajos: Kant emlékére (IV.) és Varga Imre Lajos: Filozófiai vita (XXVII.)
Aquincumi Múzeum-díj: Nagy Gábor Miklós: Categoricus imperativus (III.)
Pannon Művészet Alapítvány-díj: Gyimesi László: Aquincumi doromboló (XX.)
Írószövetség-díj: Veres Tamás: Pálfordulás előtt  (XXII.)
Tekintet-díj: Miklya Zsolt: Vojtina elvan (XXXI.)
Új Nyugat-díj: B.Tóth Klára: Belső válasz (VIII.)
Nagy Lajos Társaság (előzsűri)-díj: Rigó Béla: Online 10parancsolat (XXIX.)

Az epigrammaíró verseny győztese:
végleges szavazás alapján: “Fortuna” című epigramma Veres Tamás tollából
első szavazás: “Közjog” című epigramma Rigó Béla tollából