A XXII. Aquincumi Költőverseny díjazottai

A XXII. Aquincumi Költőverseny díjazottai

Arany

Veres Tamás

Krisztus a kereszten

Sűrű éjszaka leple borítja a nappali tájat.

Trófeaként kiszögeltek. A domb tetején a keresztről

nézem az embereket. Nagy szomjamat oltani adnak

néhány csepp ecetes bort. Égi atyám keze hív már

vissza a mennyei földre, ahonnan Betlehem elnyűtt,

szűk istállójába születtem. A bal lator átkát

hallom. A jobb lator eljön a Mennybe velem, ha időnk jön.

Gúny szava száll a vidékre. Töviskoronám fejemen már

érzi a testem gyenge mivoltát. Indulok. Érzem,

hogy szabadul fel a lelkem, mint a madár, mely a fészkét

hagyva repül szabadon tova. Vége a létnek a Földön!

Látom a lándzsát bordáimba beszúrva, de nem fáj.

Boldogan érkezem újra a Mennybe. Ma ünnepet ülnek

fent a szeráfok, harsonaszótól hangos az Éden.

Munkám mustármagként fog szaporodni. Az ércnél

is maradandóbb művet emeltem. Csak szeretet kell!

Mert szeretettel gátjain átjut az ember. A holtak

útját én nem járom. A sírban a test helye lesz csak,

mert ma az emberiség bűnét megváltani jöttem.

Várjatok újra, meg újra! Közétek visszajövök még.

Ezüst

Németh András

Sor(s)leltár

Nagybátyánk hegedűvel szállt fel a messzire indult

szénkocsiforma vagonba, remélve, a hangszere tud majd

némi vigaszt cincogni fülekbe, a macskaegér kor

vérkandúrjaitól menekülni vagy elbujkálni se képes

tisztes öreg rokonoknak. Mást minek is vigyen el. Hol

köt ki a többi utassal, mit követelnek a germán

tisztek a Deutsch névben szentül megbízva keresztelt

nyelvzseni művésztől, tőle, magyartól, azt a mosolygó,

túl hamisan fuvolázó őreik elhazudozták,

elsunnyogták. Később, hallva az áriafűzért

visszaadó játékát egy Mozart operából,

elvették a nyirettyűjét, meghagyva a száját,

bár azt a mozdonyuk éles füttyei rendre lenyomták

megfulladni a csend tengermélyére. Az ének

ritka ajándék lett, dúdolni azért valahogy még

csak megpróbált. Azt gondolta, az angyali Schubert

nagybőgőseregének húrjai sem simogatnak

már úgy ujjakat, mint régen, szétnyűve enyésznek

némán. Fémszálak szimfóniaforte magányát

döbbenetig fokozó sikolyából az marad emlék,

mit réz, vas fonadékon túl majd szív tesz örökké

zengő, szférazenévé. Ezzel a lelkivilággal

fut be szerelvényük poklok szörnypoklainál még

szörnyűbb helyre, a rámpák mellett Birkenaut hall

harsányan kiabáló ördögtől, aki most jött

szent szavakat megvédeni testében, ha halált kell

minden pillanatában megzaboláznia, és vár,

vár a kegyetlenség hónapjaiban letepertként,

mígnem tiszta tanúemberré léphet elő, föld,

ég bíráira bízva magát. Túlélve a vészt, több,

mint létglória, ércidegeknél már maradandóbb.

Mert hazajött, bizonyítja a múltat. Vesz, de egy új hegedűt,

meg nekem elmondhat mindent, nyolcvan körül, oly büszkén.

(Most, háromnegyed évszázad múltán köszönöm, hogy

tudhatok erről, boldog elődöm. Véred a vérem.)

Bronz

Kis Pál István

Cogitationes

Alkonyom árnyait hinti körém a kerti napernyő,

álmos a pisla betű, s már kész lepihenni a gép is.

Nézem a képernyőt, hova épp bepötyögtem a verset,

jó hinnem, hogy a művem, e vélt ige, holnap is ott lesz.!.

Mert ha a testtel e kéz meg az arc belehull a sötétbe,

s elnyeri emberidőmtől lyuk-feketének a mélység,

ott lesz még ez a winchester, hova művemet írtam,

ércből vett vas, mint a papírnyomat, el sose bomlik!

Ennyi a hit, tudom én, hogy a sejtés nem bizonyosság,

szárnya a vágy, hogy a félve szorongót szállni tanítsa,

s mákonya végül a mennybe terelje a vággyal igyekvőt;

csakhogy a mámor elül, s majd megkeseríti a kétség:

Lesz-e köröm kikaparni a művem a pernyeiszapból,

s elme, ki tudja, miként kell visszakeresni a kódot?

Mert, ha a Földről mind odavész, aki érti a csínját,

úgy az a költött vers, csak puszta redője az ércnek…

Míg dobogással jelzi e vén szív percnyi időmet,

mérve az ismert múlttal véges a messzi jövő is.

Így, hogy látom, a művem végső sorsa se rejtély,

vérmes önámításom zsoldját borra cserélem.

Különdíjak:

Aquincumi Múzeum díja: Sztrányai Miklós (Az Aquincumi Múzeum alapításának 125. évfordulóján)

Pannon Művészet Alapítvány díja: Szoó Virág (Maradandó) és Bátki Zoltán (Mondd, hova tűntek…)

Írószövetség díja: Boda Miklós (Költőszerviz)

Új Írás díja: Jeney András (Ércek bár megavulnak…)

Nyugat + díja: Veres Tamás (Krisztus a kereszten)

Nagy Lajos Társaság (előzsűri) díja: Németh András (Sor(s)leltár)

Közönségdíj: Nagy Gábor Miklós (Írj új várost)

Az epigrammaíró verseny nyertese

Mechler Anna

Jelige: Szólásszabadság

Bronz-hajamon csörgősipka, bolond vagyok, persze!

Ámde az egyetlen, akinek még van kritizálni is mersze.

A nyertes és döntőbe jutott pályaműveket az alábbi linken olvashatják:

XXII. Aquincumi Költőverseny