1/2

Oroszlánok Aquincumban

Színházi előadások az Aquincumi Múzeumban, az Óbudai Nyár jegyében. Előadások: 2015. július 3-4-5.

Jékely Zoltán: Oroszlánok Aquincumban
2015. július 3-4-5., 19.30
Esőnap: július 6., 19.30

Az ismeretlentől és a változástól való félelem mélyen gyökerezik bennünk. Egynemű az elmúlástól való félelmünkkel.

Pedig körülöttünk minden folyton változik. És sosem ismerjük pontosan, mi jön a változás után. A születés-virágzás-elmúlás örök körforgásában minden és mindenki részt vesz, ha akar, ha nem. A tárgyak, élőlények éppúgy nem kerülhetik el a sorsukat, mint a nagyobb szerveződések, például a társadalmi egységek, országok, nemzetek, civilizációk. Minden nagy történelmi korszaknak eljön a vége. És a változást szörnyen megszenvedik a benne élők.

Az elmúlás folyamatában mindig van egy pont, amikor szembe kell nézni az elkerülhetetlennel, amikor már biztosan látszik, hogy nincs visszaút. Jékely Zoltán Oroszlánok Aquincumban című drámájához ilyen pontot választott. A Római Birodalom lassú agóniája már régóta tart, de a döntő pillanat az északról érkező barbárok támadása. Ekkor válik az aquincumi nép számára is nyilvánvalóvá, hogy a birodalmat egyben tartó legfőbb tényező, a legyőzhetetlennek hitt hadsereg, már régen nem legyőzhetetlen. A barbárok már a túlparton vannak. Hogy mit tudnak róluk? Jóformán semmit. Épp ezért rettegnek tőlük.

Vannak akik menekülőre fogják a dolgot, vannak akik maradnak, elbújnak, vagy harcolnak, egyesek megpróbálnak hasznot húzni a dologból, vagy legalább a kintlévőségeiket begyűjteni. Van aki menti a menthetőt, van aki mindent felperzsel maga mögött, mások alkoholba temetkeznek, vagy épp tiszta fejjel próbálják minimálisra csökkenteni a veszteségeket. A többség biztosnak látja, hogy a vég elkerülhetetlen, de azért akadnak még, akik bíznak a csodafegyverben, az aquincumi oroszlánokban…

Jékely Zoltán Oroszlánok Aquincumban című darabja tartalmas és szórakoztató színházi élményt kínál.

Színészek:

Lupus költő: Kardos Róbert

Sabina (I.,II.) Lupus szerelmei: Tőkés Nikoletta

Teophrasztusz hatósági madár- és béljós: Kerekes József

Ferox túl parti menekült: Maszlay István

Tetrarchius Afer korcsmáros, Caius Marcellinus

Aquincum helytartója: Papp János

Agrippina Sus hentes özvegye, Claudia a helytartó

felesége: Bede Fazekas Anna

Sextus, Septimus, Octavius Lupus tanítványai: Egri Bálint, Kékesi Gábor, Kovács Gergely         

Quadrupes kiszolgált gladiátor, Aurelius Lupus

tanítványa: Mészáros András

Demetrius Pumex főparancsnok, Aurelius Lupus

tanítványa: Lajos András

 

Zene: Kovács Áron Ádám

Jelmez és díszlet: Sántha Borbála

Mozgás: Schmidt Eszter

Asszisztens: Széplaki Nóra

Rendező: Papp Dániel

 

Jegyár: 2000,- Ft

Jegyek vásárolhatók:

Aquincumi Múzeum pénztára

www.jegy.hu

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020