Az Aquincumi Múzeum új időszaki kiállítása a magyar főváros újkőkori múltjába kalauzolja a látogatókat. A tárlaton megismerhetjük e távoli kor emberét, hétköznapjait, környezetét, gondolatvilágát. Interjú a kiállítás kurátorával, Dr. M. Virág Zsuzsanna régésszel.
Mi a neolitikum korunk számára nyújtott 7000 éves üzenete?
A neolitikumban nagyon természetközeli volt az élet; kellő tisztelettel voltak az emberek a természet iránt, és csak olyan mértékben használták, amilyen mértékben szükség volt a természet forrásaira. A mai ember eljutott odáig, hogy már azt hiszi, a természet fölött áll és mindent le tud gyűrni, le tud győzni. Ebben látom az üzenetet: hogy nekünk is jobban oda kellene figyelni a természet intő jeleire, a szélsőséges időjárásra, nagy viharokra, szárazságra, a földrengésekre; úgy összességében a természeti környezet pusztulására.
Miben volt forradalmian új kor a neolitikum?
A neolitizáció lényege az élelemtermelésre való áttérés. Az ember önellátóvá tudott válni. Korábban, az őskőkorban csak gyűjtögetéssel, halászattal, vadászattal tudták fenntartani magukat. A jégkor után gyarapodó népességnek ez már nem volt elegendő, és akkor felismerték, hogy vannak olyan növények, állatok, melyeket háziasítani tudtak. Az élelemtermeléshez tartozik még a letelepült életmód, valamint újítások: agyagedénykészítés, csiszolt kőeszközök, illetve a szövés-fonás elterjedése (mely ekkor vált általános gyakorlattá). Hozzá tartoznak még az állandó települések, a masszív házak, amelyek akár több évtizedig is fenn tudtak állni.
A vonaldíszes kerámia népének települési területe a Kárpát-medencében az egyes kerámiastílusok idején
Kik voltak a mai Budapest első lakói?
Az őskőkorban is éltek itt emberek, de a vonaldíszes kerámia népe volt az első élelemtermelő népesség a fővárosban, akik falvakat hoztak létre. Nevüket nem ismerjük. Az őskori népeket általában jellegzetes díszítésű edényeikről, jellegzetes tárgyaikról, vagy arról a lelőhelyről nevezzük el, ahol elsőként azonosították őket.
A vonaldíszes kerámiára jellemző, és a nevét is innen kapta, hogy az edények felületére vonalmintákat karcoltak. A Dunántúlról kiindulva nagy területen települtek meg Közép-Európában, majd később, már a Párizsi-medencétől egészen a Dnyeszterig kiterjedő hatalmas területen az egyes helyi csoportok sajátos kerámiastílusokat, díszítőstílusokat alakítottak ki, de még mindig a vonaldísz volt az alapja ezeknek körülbelül ötszáz éven keresztül (c. Kr.e. 5450-4950).
Melyek a tárlat legfontosabb leletei?
A Törökbálint-Dulácskán előkerült ülő alakot mintázó edény, melyet sikerült teljes egészében rekonstruálni. Tudtommal nincs ilyen másik. Németországban van egy hasonló, amit rekonstruálni tudtak, de annak nincs arca, nincs feje. Ez egy nagyon különleges tárgy; egy különleges gödörből is került elő. Valószínűleg valamilyen szertartás része volt, amikor összetörték és összetört maradványainak egy részét bedobták ebbe a gödörbe.
Ülő emberalakot mintázó edény (Törökbálint-Dulácska)
Nagyon érdekesek a csiszolt kőeszközök, és hogy milyen sokoldalúan tudták ezeket használni. Ezek kizárólag fa megmunkálására voltak alkalmasak. Sokan azt gondolják, hogy földművelésre is használták őket, de a földdel való érintkezés a csiszolt kőeszközöket kicsorbítja, tönkreteszi. Inkább fával, agancseszközökkel művelték a földet, ami nem lehetett egy könnyű feladat.
Van még egy különleges leletünk. Budapesten nagyon kevés sír van, de a budai Skálánál, ahol most az Allee bevásárlóközpont van, került elő egy település szélén egy kettős temetkezés, ahol két fiatalt temettek el és a lábukhoz egy viszonylag kicsi emberarcú edényt helyeztek. Valószínűleg itt is valamilyen szertartásról beszélhetünk, amelyet a temetés rítusával, és a ritka edény sírba helyezésével összefüggésben feltételezhetünk.
Melyik a legkedvesebb lelete?
Megint a Törökbálint-Dulácskán igen töredékesen megtalált ülő arcos edényt tudnám említeni, vagy a Biatorbágyon szintén igen hiányos állapotban előkerült kétarcú edényt, amelyet alkalmam volt rekonstruálni és megépíteni Lészkó Ildikó restaurátor kolléganőmmel együtt. Amivel az ember sokat foglalkozik… szinte magáénak érzi. Ezek a különlegességek az én kedvenceim, szinte a gyermekeim, persze csak szakmai értelemben.
Kétarcú edény (Biatorbágy-Tyúkberek)
A kétarcú edény is igen jelentős. Az egész zselizi területen csak kettő példányt lehetett kétarcúként rekonstruálni: a biatorbágyin kívül egyet korábban Békásmegyerről rekonstruált Kalicz Nándor és Schreiber Rózsa, amely szintén hangsúlyos tárgy lesz a kiállításon.
Quittner Zoltán
Fotók: Szilágyi Nóra
Térkép: Lajtos Tamás
A „7000 éves üzenet – Az újkőkori világ emlékei Budapest vidékén” című kiállítás 2020. október 31-ig látható az Aquincumi Múzeumban.
Az Aquincumi Múzeum blogjának korábbi bejegyzéseit ITT olvashatják.
