Az Aquincumi Múzeum időszaki kiállítása Hajnóczi Gyula születésének 100. évfordulóján állít emléket a hazai műemlékvédelem 20. századi történetének kiemelkedő személyiségének. Interjú a tárlat kurátorával, L. Kurucz Katalinnal.
Ki volt Hajnóczi Gyula?
Hajnóczi Gyula, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora, az MTA levelező tagja, az antik építészet európai hírű kutatója, és nem utolsó sorban Ybl- és Kossuth-díjas építész, aki egy személyben volt műszaki szakember és bölcsész. Ez adta tevékenységének a különlegességét, mivel több irányból tudta a szakmai problémákat szemlélni. Ma úgy mondanánk, interdiszciplináris szemlélettel dolgozott.
Az Iseum rekonstrukciója (Szombathely), 1964. (Fotó: Szentléleky Tihamér)
Magyarországon az 1950-es évektől az 1990-es évek második feléig, műemléki helyreállítások terén végzett munkája kimagasló. Ennek keretén belül valósult meg az aquincumi romterület utolsó nagy átfogó műemléki helyreállítása. De nem csak Aquincumban tevékenykedett, hanem többek között Gorsiumban, Balácapusztán, Savariaban is. Az Iseum rekonstrukciója a maga korában egyedi és különleges, úttörő munkásságot jelentett. Tulajdonképpen ez hozta meg neki először a szakmai hírnevet.
Milyen újításokat vezetett be a hazai műemlékvédelem terén?
Hajnóczi ötvözte a különböző bemutatási módszereket: a szabad rommezőt, a védőépületeket – melyek egy-egy épületrész, mozaikpadló részlet felett állnak – és bizonyos épületrészek visszaépítését, főleg didaktikai céllal. És ha már didaktika, akkor ne felejtsük el a piros vagy fehér murvával felszórt épület részleteket, amelyek ma is mutatják, hogy a romépületek mely része volt teljesen, illetve részben fedett, zárt; vagy akár a falakon látható piros csíkot, ami egységesen mutatja, meddig eredeti, római kori a fal.
Az aquincumi macellum helyreállítása, a helyiségek jellegét jelző murvával és a piros csíkkal (Fotó: Komjáthy Péter)
Amikor Hajnóczi Gyula az aquincumi romterületre megálmodta a rekonstrukciós terveket, ő nem csak a római épületek méter magas védőfalazataiban gondolkodott, hanem egyfajta muzeológusi szemlélettel tekintett a feladatra. Tervei közt szerepelt, az épület visszaépítések mellett, a látogatók korszerű kiszolgálása, szórakoztatása. Gondolok itt pihenőrészekre, sétány kialakításokra, kerttervezésre és információs rendszer kiépítésére, akár csak a kisszínházra.
Hogyan határozta meg munkássága a mai aquincumi látképet?
Alapvetően határozta meg. Az északi részen, a klasszikus romterületen ma is az ő keze nyomát látjuk. A déli részen egy didaktikus, szórakoztató romkert valósult meg az ezredforduló után, mely, bár Hajnóczi ekkor már nem élt, az ő szellemiségét, muzeológusi szemléletét tükrözi.
A Victorinus mithraeum visszaépítésének tervrajza
Ahogyan Kuzsinszky Bálint, a múzeum első igazgatója megalapozta az Aquincumi Múzeum tudományos szakmai hírnevét a világban, mondhatjuk, hogy az aquincumi rekonstrukció terén az alapító Hajnóczi Gyula volt, szoros együttműködésben a múzeum akkori igazgatójával, Póczy Klárával.
Hogyan emlékeznek a munkatársak Hajnóczira?
Póczy Klári nénivel jöttek-mentek a területen, sokszor még Póczyék Nyúl utcai lakásának konyhájában is folytak az egyeztetések, aztán Hajnóczi hozta az új terveket. Nekem nagyon tetszett a Victorinus mithraeum terv. Akkor még sehol nem volt a Festőház vagy a Symphorus mithraeum visszaépítése. Ez volt az első ilyen jellegű terv a praxisomban. Emlékszem, még beszéltünk is róla, hogy úgy kellene kialakítani, hogy múzeumi órákat is lehessen tartani benne. Ami nagyon tetszett még, az a régi épületnek egy olyanfajta bővítése amibe Hajnóczi már a kőtárat, sőt még a gesztenyefákat is belekomponálta, ami egy jóval fejlettebb, nagyobb múzeumi épület lett volna. Hajnóczi mindig jött ezekkel a tervekkel és az ember érezte, hogy ez a jövő, de sajnos ő már nem érhette meg. A Victorinus mithraeum visszaépítése ugyan nincs tervbe véve, de a régi kiállítási épület effajta bővítésére már készülnek a tervek.
A Hajnóczi-féle terv a múzeum régi kiállítási épületének bővítésére
„Munkájában, emberi kapcsolataiban mérték és távolságtartó volt. Ennek ellenére vagy éppen ezért a szakma túlnyomó többsége szerette, tisztelte őt” – írta róla kollégája Istvánffy Gyula. Hajnóczi egyszerre volt tiszteletre méltó és mégis közvetlen. Aquincumban az Interstudex tábor alatt, mely a BME és az Aquincumi Múzeum közös projektje volt az aquincumi polgárváros nyugati felének régészeti kutatására, Hajnóczi is ott ásott Klári nénivel és a fiatal egyetemistákkal. Nem csak tudós professzorként irányított, hanem részt vett a fizikai munkában is. 
Aquincumi feltárások a nemzetközi Interstudex (International Student Excavation) régészeti tábor keretében, 1966-1972
Hajnóczi Gyula emlékét az Aquincumi Múzeumban tábla őrzi a róla elnevezett épület falán.
A Hajnóczi_100 c. kiállítás 2020. október 31-ig látható a Dirké védőépületben.
Quittner Zoltán
Az Aquincumi Múzeum blogjának korábbi bejegyzéseit ITT olvashatják.
