Az Aquincumi Múzeum időszaki kiállításán bemutatjuk a Római Birodalom szárazföldi és vízi útvonalait, megnézzük hol futottak, milyen módon alakultak ki, mivel és kik utaztak rajtuk és arra is választ kaphatunk, hogy mi maradt ránk az ókori Róma híres útjaiból. Interjú Dr. Láng Orsolyával, az Aquincumi Múzeum igazgatójával, a tárlat társkurátorával.
Tényleg minden út Rómába vezetett?
A „Minden út Rómába vezet” mondás egy középkori mondás, ugyanakkor, ha megnézzük a Római Birodalom térképét, azt látjuk, hogy az első komolyabb útvonalak valóban Rómából indulnak ki. A Római Birodalom fénykorában körülbelül 29 nagyon fontos útvonal indult csak Rómából. A teljes úthálózat 400 000 km-re tehető, ekkor már nyilván nem csak Rómából indultak útvonalak, hanem a legfontosabb provinciaközpontokból, nagyvárosokból is. Ezek teljes mértékben behálózták a birodalmat. Tulajdonképpen nem találunk olyan provincia-szegletet, ahova nem vezetett valamilyen főútvonal.
A Rómából kiinduló legjelentősebb útvonalak
GPS és telefonos alkalmazások nélkül hogyan tájékozódhattak azok, akik az ókorban útra keltek?
A római korban is léteztek olyan itinerariumok, olyan térképek, amelyek lehetővé tették egy utazás megtervezését. Ezek közül kettő máig is megvan. Az egyik a Tabula Peutingeriana: ez valószínűleg egy zanzásított verziója több korábbi térképnek, és ebben a formájában a Kr. u. 4. századra keltezhető. Illetve ott a sokkal korábbi ltinerarium Antonini Augusti, amely 2. századi. Mindkettőn jelölték a legfontosabb városokat, illetve olyan pontokat, ahol lóváltó állomás, vagy bármilyen szálláslehetőség volt, a köztük lévő útvonalakat feltüntették, és a távolság adatokat római mérföldben jelölték. Ha valaki útra kelt, pontosan meg tudta tervezni, milyen úton tud közlekedni, hol tud megállni, és ilyen alapon az is számolható volt, hogy mennyi idő alatt lehet megtenni ezeket az utakat.
A Tabula Peutingeriana egyik szelvénye Aquincum megjelölésével. Középkori másolat. (Österreichische Nationalbibliothek)
Ezek a térképek, itinerariumok persze nem álltak mindenki rendelkezésére. Elsősorban hivatali úton lévőknek (pl. birodalmi postaszolgálat) a segítségére voltak, és a katonaság is tudta ezeket használni. Ehhez nyilván a korszakhoz képest nagyon pontos felmérésekre is szükség volt.
Az Itinerarium Antonini 1735-ös kiadása (Getty Institute, Malibu, USA)
Létezett turizmus az ókorban?
Turizmus létezett az ókorban, még akkor is, ha a térképek nem elsősorban a turisták igényeit szolgálták. Tudunk arról, hogy voltak népszerű „turisztikai célpontok”, ahova szívesen elutaztak, természetesen a tehetősebb rómaiak, hiszen az utazás sokba került. Ilyenek voltak elsősorban például az egyiptomi piramisok, de szívesen utaztak el olyan üdülőhelyekre, ahol valamilyen gyógyfürdőt lehetett felkeresni, mint Italia esetében Baiae. Illetve turizmusnak tekinthető az a fajta szakrális turizmus is, ami a különböző jóshelyekre, vagy nagyon fontos szentélykörzetekbe irányult. Ezt mai párhuzamok alapján inkább zarándokutaknak lehetne nevezni. Illetve abból is tudjuk, hogy létezett turizmus az ókorban, hogy kisebb szuvenírtárgyakat is hoztak bizonyos helyekről az utazók.
Léteztek útleírások, amelyek kifejezetten az utazók igényeire készültek. Itt elsősorban Pauszaniaszt lehet említeni, aki a Kr. u. 2. században, „Görögföld leírása” című munkájában sorra veszi azokat a nagyon fontos településeket, épületeket, művészeti alkotásokat, amelyek, véleménye szerint, mindenképpen felkeresendők, ha valaki Görögországban jár. A régészeti és történeti kutatás a mai napig intenzíven használja Pauszaniasz leírásait, hiszen amit ő akkor látott, abból nagyon sok minden ma már nem létezik, vagy ebben a formájában nem látszik. Azon emlékek viszont, amelyek ma is léteznek, ténylegesen úgy néznek ki, ahogy ő leírta őket, tehát vélhetően a többi leírása is pontosnak tekinthető.
Főbb szárazföldi és tengeri útvonalak a Római Birodalomban
Ott van még Sztrabón, aki Geographica című művében földrajzi alapú leírását adja a római korban ismert világ különböző tájegységeinek. Ez is nagyon jól használható mind a mai napig, illetve segítségül volt annak idején az utazóknak. Ezen túl vannak olyan típusú leírások, amelyek inkább a zarándokutak megszervezésében nyújtottak segítséget. Ilyen az Itinerarium Burdigalense, ami a Kr. u. 4. században készült és már alapvetően a keresztény vallás követőinek ad segítséget, egyfajta zarándokútvonalat írva le a mai Izrael területére.
Hol szállhattak meg az utazók?
A szállások jellemzően utak mentén épült fogadók, útállomások voltak. Az útállomások jellemzően hivatali úton lévőknek a szálláshelye volt, és általában a fogadóban is hivatali úton lévők, illetve esetleg kereskedők szálltak meg. Ezek központi folyosóról nyíló kicsi szobákkal rendelkeztek, amelyekbe nagyon egyszerű felszerelés: egy ágy, esetleg egy kis lóca, és egy mécses volt. Ezen túlmenően volt lehetőség étkezésre: többnyire egytálétel, sajt, kenyér, sonka állt az utazó rendelkezésére, illetve egyéb szolgáltatásokat is igénybe lehetett venni. Van egy feliratunk Aeserniumból (mai Olaszország), ahol egy párbeszédet rögzített a kőfaragó egy utazó és a fogadós között. A fogadós sorolja, hogy mi mindent vett igénybe az utazó, mennyibe került a bor, mennyibe került az étel, mennyibe került az öszvérnek az abrak, és hogy a lány mennyibe került. Itt nyilvánvalóan „egyéb” szolgáltatásokat is igénybe lehet venni, ami egy elfogadott és megszokott dolog volt a római korban.
Szoba egy római fogadóban. Részlet a kiállításból.
Nagyon sok esetben, különösen a városokban még esetleg fürdőszárny is csatlakozott ezekhez a fogadókhoz, vagy a közelben legalábbis volt fürdő. Ilyen fogadók azonban nemcsak a városhatáron kívül, hanem a városokon belül is megtalálhatók voltak. Az aquincumi polgárváros esetében is legalább két olyan épületről tudunk, amely ilyen fogadóként működött. Az egyik a déli városfal és városkapu, a másik pedig az északi városfal és városkapu zónájában található. Aquincumban a városfalon kívül is ismerünk ilyen épületet. A Duna-parton, az egykori limes út zónájában néhány évvel ezelőtt került feltárásra egy olyan épület, ami jellemzően ilyen funkcióval bírhatott. Nagyon érdekes és gazdag falfestmény anyag is került elő belőle; jellemző a városbéli fogadókra, hogy festett falú helyiségeik voltak.
Aquincum és környékére is jellemző volt a fejlett úthálózat?
Igen, Aquincum és környékén is nagyon komoly úthálózat volt, ugye ne felejtsük el hogy Aquincum Kr. u. 106-tól Alsó-Pannonia provincia központja, és mint ilyen adminisztratív és katonai központ is, tehát nagyon fontos, hogy komoly úthálózattal bírjon, amelyen egyfelől a katonaság is jó mozgatható másfelől pedig a hivatali ügyintézés, a kereskedelem is szintén gond nélkül tud bonyolódni. Az aquincumi településegyüttes esetén kiépült úthálózat mind a mai napig nagyrészt létezik és használható. Nagyon sok olyan főútvonalunk van itt Óbudán és általában a 3. kerületben, amelyik római alapokon nyugszik, vagy római utak nyomvonalán fut: pl. a Szentendrei út, a Vörösvári út, a Pacsirtamező utca, a Bécsi út.
Aquincum a magasból
De a pesti oldalon is találunk olyan utakat, amelyeknek vélhetően már a római korban is volt előzménye, de legalábbis olyan útvonalakat, amelyeket a történeti korokban használtak. A Kossuth Lajos utca–Rákóczi út–Kerepesi út–Veres Péter út vonala egy olyan kelet-nyugati útvonal, amelyen keresztül békeidőben a barbárok is tudtak kereskedni a Római Birodalom felé, és kevésbé békés időszakban pedig felvonulás útvonalként is működött. Illetve vannak feltételezések, amelyek szerint a Váci útnak is lenne az ókorig visszanyúló előzménye.
Milyen szerep jutott a vízi útvonalaknak a Római Birodalomban?
A római korban alapvetően kétféle vízi útról tudunk beszélni: a tengeri és a folyami útvonalakról. A tengeri útvonalak használata nagyon fontos volt, hiszen a mai Egyiptom és Líbia területén termesztették azt a gabonát, ami túlnyomórészt Rómába érkezett, ezen túlmenően az olíva olaj és a halszósz – amit ugye hatalmas mennyiségben használtak a főzéshez – egy jelentős részét szintén Észak Afrikában, elsősorban Marokkóban állították elő.
Amennyiben figyelembe vesszük a rendelkezésre álló vízalatti régészeti kutatási eredményeket és más írott forrásokat is, igen sűrű víziútvonalhálózatot tudunk felrajzolni a Földközi-tenger esetében. Korábban azt gondolták, hogy főleg partmenti hajózással oldották meg a szállítást, de az utóbbi évek kutatásai egyértelműen mutatják, hogy bizony nyíltvízi hajózás is bőven volt. A hajózási idény a tengeren márciustól októberig tartott; a nagyon korai tavaszi és a téli időszakban nem hajóztak a tengeri viharok miatt, csak akkor, ha nagyon muszáj volt. Személyszállító hajók viszont nem voltak, tehát kifejezetten kereskedelmi célra használt hajókra lehetett pénzért felkéredzkedni, ha valaki a tengeren keresztül akart eljutni egyik helyről a másikra.
A tengeri kereskedelem mellett nyilván a folyami útvonalak használata is nagyon lényeges volt a római korban. Európa esetében, a Rajna és a Duna nem csak kereskedelmi vagy szállítási lehetőséget biztosított, hanem maga volt a határvonal, úgyhogy háborús időszakban a különböző csapatoknak a mozgatását lehetett a folyami hadihajókkal megoldani. Elsősorban a folyók mellett állomásozó különböző csapattestek ellátásában volt szerepe a folyónak. A legtöbb legiotábor, illetve a kisebb segédcsapatábor a határok mentén helyezkedett el elsősorban, legalábbis a 4. századig.
Másodlagosan felhasznált hordódonga (Kr. u. 2. század közepe. Aquincum polgárváros). A felirat jelentése: „Szerződés szerinti élelmiszer a legio II adiutrix kórháza számára”
Folyón nem csak élelmiszert, hanem egyéb kereskedelmi termékeket is szállítanak, például kerámiaedényeket és egyéb más olyan tárgyakat, amelyek akár a katonai akár a civil lakosság ellátását szolgálhatták. Az sem véletlen hogy Aquincum egyik legnagyobb fazekastelepe, szinte ipartelepe, pont a Duna mellett található, a polgárvárostól keletre, az egykori Gázgyár területén, ugyanis itt volt lehetőség a Dunán az áruszállításra. Még a mai Szerbia területén is találunk olyan edényeket, amelyek ebben a fazekasműhelyben készültek.
Quittner Zoltán
A Minden út Aquincumba vezet c. tárlat 2022. december 30-ig látható az Aquincumi Múzeumban.
A kiállítás kurátorai: Dr. Láng Orsolya, Lengyelné Kurucz Katalin, Varga Nikoletta, Hajdu Barbara, Dr. Zsidi Paula
