1/2

Tudtad-e? 13/2

Nemesi származású családja a Kr. e. 3. században költözött a picenumi Hadria településről Hispania tartomány Italica nevű városába. Publius Aelius Hadrianus Kr. u. 76-ban látta meg a napvilágot, valószínűleg Rómában. Apja szenátori rangú férfiú és a majdani császár, Traianus unokatestvére volt, akit halála előtt kiskorú fia egyik gyámjául nevezett ki.

A kis Hadrianus gondos neveltetésben részesült, és nagy műveltséget szerzett. Korán feltűnt szorgalma, illetve a görög kultúrához, irodalomhoz, művészetekhez való vonzalma. Mindezek mellett nagyon kedvelte a vadászatot is. Nagykorúvá válása után végigjárta a szenátori ifjak szamárlétráját. „Széles bíborsávos” katonai tribunusként több legióban is szolgált, egy ideig Aquincumban is állomásozott. Nem csoda, ha gyámapja, Traianus (98–117) a későbbiekben a jelentős helyismerettel rendelkező Hadrianust nevezte ki a frissen megalapított (107) Alsó-Pannonia (Pannonia Inferior) tartomány helytartójává, aki így visszaköltözhetett a provinciaszékhellyé avanzsáló Aquincumba. Helytartói palotáját a mai Hajógyári szigeten építették fel. Később (117) Syriában látott el helytartói tisztséget. Ugyanebben az évben halt meg Traianus császár, aki egyes ókori szerzők szerint örökbe fogadta Hadrianust, és őt jelölte ki örököséül. Más szerzők ezt tagadják, de ez a lényegen mit sem változtat: mögötte álltak a legiók, így Syriában ki is kiáltották császárnak.

Hadrianus 117–138 között uralkodott. Nem szerette az értelmetlen háborúkat. Bár kiváló hadvezér volt, Traianus hódításai után az ő célja a meghódított területek megtartása, a béke megteremtése, a határvédelem megerősítése volt. Nagyon sokat utazott a provinciákban és szívén viselte azok sorsát. Birodalom szerte számos építkezés, renoválás fűződik a nevéhez. Uralkodása alatt fontos szerep jutott a tudományoknak és a művészeteknek. Ám a tehetségében és jellemében is sokoldalú császár egészen egyszerűen, hétköznapi módon is tudott élni. Ha látogatást tett a katonáknál, az ő egyszerű ételüket ette, és italukat itta.

A Római Birodalom egyik legkiválóbb uralkodója volt.

Nem élve vissza az olvasó türelmével – az igazán rövid és hézagos ismertető után –, nézzük, hogy valójában miért is viselhetett a császár szakállat. Mint azt már fentebb említettük, Hadrianus fiatal kora óta vonzódott a görög kultúrához, művészetekhez (és a görög szerelemhez). Kortársaitól ki is érdemelte a „Graeculus”, azaz „görögöcske” gúnynevet. A hellén világ bűvöletében élt, Athén volt a kedvenc városa. Szerette a retorikát, költészetet, művészetet, filozófiát, misztikát. Maga is költött verseket, festett, és szobrászattal is foglalkozott. (Mindez nem azt jelenti, hogy a császár e területeken is olyan tehetséges lett volna, mint az uralkodásban: „művészi” énje – mondjuk úgy – rendkívül szeszélyes volt.)

Hadrianus korában mindenekelőtt a tanítók, írók, filozófusok, bölcselkedők és különböző vallások papjai viseltek szakállat. Az uralkodói arcszőrzet tehát nem viselőjének ragyás arcbőrét takargatta, hanem azt kívánta kifejezésre juttatni, hogy tulajdonosa mindenekelőtt a szellem emberének tartja magát.

Ízlésekről nem érdemes vitatkozni, Hadrianus arcszőrzete mindenesetre divatot teremtett a rómaiak körében.

A görögös ízlésű császár 138-ban, baiae-i villájában hajtotta örök álomra fejét. A korabeli feljegyzések szerint még utolsó napjaiban is faragott egy versikét:
„Hívságos, kósza lelkecske,
Testemnek vendége és társa,
Hová illansz most innen el,
Sápadt, komor, bús országba?
Játékos kedved elhagy immár!”
(Terényi István fordítása)

Vukics Adrienn

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020