Bronz szegecsekkel díszített,
agyagból készült csizmaedény.
Késő bronzkor, Kr.e. 1050‑900 k.
Lelőhely: III. ker., Királyok útja

Hol szorít a cipő?

Gondoltad volna, hogy a pár száz éves múltra visszavezethető, elsősorban szórakozni vágyó fiatalok kedvenc hóbortjának számító cipőből, sörcsizmából való ivás szokása, kissé eltérő értelmezésben három-négyezer évvel ezelőtt divatos rituálé hagyományát éleszti újjá?

A lábbeli, mint fogalom az Európa és a Közel-Kelet őskori világképében a távolság legyőzésében segítő tárgyat, valamint az anyafölddel való szoros kapcsolatot jelképezi, ábrázolása ily módon az egészséget adó varázserő birtoklását, megőrzését szimbolizálja.
A cipő, csizma alakú edények a bronzkori agyagművesség igen különleges kialakítású termékei, melyek legnagyobb számban a késő bronzkor időszakából ismertek. A korszak szakrális életében betöltött szerepét nem csupán egyedi formai összetétele, azaz egy emberi lábbelit formázó alsó részre illesztett miniatűr edényke kompozíciója sugallja. Elkészítése sok esetben a két rész belső terének egybenyitásával valósul meg, ráadásul ezeknél a cipő-rész orránál folyadék kiöntésére szolgáló lyukacskát is kialakítottak. Ezek után talán nem is meglepő tény, hogy a késő bronzkorból ismert példányainak túlnyomó többsége – mint az itt bemutatott óbudai darab is – hamvasztásos sírok mellékleteként került napvilágra. A békásmegyeri temetőből ismert, európai összehasonlításban is kiemelkedően nagyszámú, 22 db edényke túlnyomó többsége jobb lábat formáz. Az egykori viseletre a cipőrész díszítése utal: a több helyen látható bekarcolt vonalkötegek a feltehetően gyékényből, bőrből készült csizmák összefűzését, az oldalukon kialakított kisebb dudorszerű bütykök pedig a bokacsontotokat szimbolizálják.

Bár nagy részük régészeti feltárások során került napvilágra, ennek ellenére használatukra, funkciójukra vonatkozóan így is csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. A csillogó hatást keltő bronz szegecsekkel díszített, lábfejükön kilyukasztott példányok egy lakoma, vagy halotti tor alkalmával történő rituális italfogyasztás (libáció), vagy a sírföld megszentelésének kellékei lehettek, sírba helyezésük az arra érdemes elhunytak szellemének túlvilági útján való közlekedését is segíthette.

Írta: Szilas Gábor régész, főosztályvezető, Ős- és Népvándorlás kori Főosztály
Fotó: Szilágyi Nóra