„Varázseszközök”
Késő bronzkor, urnamezős kultúra
Kr.e. 1050-900 k.
Lelőhely: III. ker., Királyok útja

Ez valami varázslat?

Valamikor az 1960-as évek elején, egy szép nyári napon Nagy László és Schreiber Rózsa régészek az óbudai Vöröshadsereg úti ásatásuk egyik késő bronzkori hamvasztásos sírjának feltárása során különleges jelenségre lettek figyelmesek. A sírgödörben talált egyik, temetkezési urnaként is szolgáló edény bontása során, annak belsejéből egy kavics és emberi hamvak társaságában 24 db, egészen furcsa, kisméretű nyeles agyagtárgyra bukkantak (fekete-fehér kép). És bár az elkövetkező években a lelőhelyről még további 27 db, hasonló kialakítású plasztika került napvilágra, rendeltetésükre vonatkozóan az azóta eltelt több mint fél évszázad alatt sem alakult ki egységes tudományos álláspont.

Vajon pusztán bajelhárító képességgel felruházott tárgyak, vagy egy összetett jelentéstartalommal bíró kultusz kellékei lehettek? Egy helyi sámán, varázsló készletét alkották, vagy csak egyszerűen gyermekjátékok voltak? Esetleg a helyi közösség által valamilyen okból kiközösített személyek attribútumaként kerültek a sírokba? Erre utalhat, hogy kivétel nélkül a temető déli-délkeleti szélén lévő temetkezésekből kerültek elő?

Jelen pillanatban annyit tudunk biztosan, hogy az óbudaiakhoz hasonló, jellegzetes formákat mutató agyagplasztikák családját ma már több tucat, jellemzően a közép-európai térség urnamezős- és hallstatt-időszakra (Kr.e. XII-V. század) keltezhető temetőből és településről származó példányok alkotják, bizonyítva, hogy a hozzájuk kapcsolódó hiedelmek nem csupán a túlvilági úthoz kapcsolódó átmeneti rítusokhoz kötődtek, hanem a hétköznapokban is jelen voltak.

Talán nem járunk messze az igazságtól, amikor e tárgyak értelmezése kapcsán elsősorban az akkori ember világképét meghatározó, az égbolthoz, égitestekhez fűződő viszonyrendszerük kutatásának segítségével próbálunk választ kapni kérdéseinkre. A naphoz, holdhoz és egyéb asztrális jelenségekhez, valamint azok ciklikus vándorlásához köthető, elsősorban termékenységi indíttatású rítusok több látványos emléke ismert ugyanis ebből az időszakból. A dániai Trundholmban feltárt kocsi, vagy a nebrai bronzkorong, de a korszak fegyverein, bronz edényein megjelenő un. napbárka motívum, vagy lemezöveken ábrázolt égitestek példái mind-mind azt bizonyítják, hogy a vallási hiedelmekkel összefonódó bronzkori kozmológia mélyen átitatta a késő bronzkori-kora vaskori Európa mindennapjait. Az itt bemutatott, és az óbudai temetőből ismert többi agyagtárgyat szemlélve viszonylag könnyedén asszociálhatunk a sugaras napkorong, napkerék, a félhold, csillagok, vagy üstökös agyagból történő megformálásának szándékára.

Az óbudai lelőhely területén – részben e különleges leletegyüttesnek köszönhetően – több mint 40 éven keresztül, egészen 1983-ig folytatódtak a kutatások, melynek eredményeképpen összesen 478 db kora- és késő bronzkori szórt, illetve urnás hamvasztásos sír került napvilágra. Az ásatás összesítő alaprajzának ismeretében ma már biztosan kijelenthető, hogy elsősorban az ásatási szelvények tervszerű kialakításának jóvoltából a temető csaknem teljesen mértékben feltárásra került. E ténynek, valamint a sírokban megfigyelt temetkezési szokásoknak (pl. kőládás, kőlappal fedett sírok, stb.), és a különleges mellékletek (agyag plasztikák, léleklyukas-, bronzszegecses urnák, madár-, csizma alakú edények, szoptatós edények, madártojások, dunai kavicsok, stb.) feltűnő gazdagságának köszönhetően a nekropoliszt ma már a Kr.e. 1. évezred fordulójának, európai léptékben mérve is számottevő régészeti lelőhelyei között tartják számon.

Írta: Szilas Gábor régész, főosztályvezető, Ős- és Népvándorlás kori Főosztály
Fotó: Szilágyi Nóra