Arany: Sinkó Adrienn: Az almafa hitvallása (XXIV.)
AZ ALMAFA HITVALLÁSA
Állok, ahol gyökerem simul össze a hűs anyafölddel.
Onnan elűzni fa-nyűvő férgek garmada sem mer.
Nap simogatja a törzsem, százéves, hű gonddal;
csak neki csendül friss ágam csúcsán a sziromdal.
Bárhogy tépáz mostoha karma a májusi jégnek,
zöldülök én, ha köröttem szép tulipántüzek égnek.
Érlelem életem édes célját: szép piros almám;
zápor hinti szigorral, szél ringatja a karján.
Mindegy: végül aranytál vagy csak az ősz sara várja,
hercegnő csókolja, rigócsőr késhegye vágja;
elvégzem munkám, békés telem így lesz nékem,
nem tehetek másként míg hold és nap kel az égen.
Így lüktet bennem kéreg, bél, geszt és szíjács,
ezt a parancsot tartja örökké kambium és háncs.
Magházam mélyében a kódom, erre születtem,
s minden utódom csírájába hitem belerejtem.
Ezüst: Nagy Gábor Miklós: Categoricus imperativus (III.)
CATEGORICUS IMPERATIVUS
Földbe kapaszkodnak gyökerükkel a régi diófák,
korhadt ágaikon szomorúan az angyalok ülnek,
ők játsszák, oly tisztán hallod a szép hegedűszót.
Hallgass bent a magányos, bús gordonka szavára!
Halld, hogy sírnak a sínek a villamosok kerekétől,
és a sziget százéves gesztenyefái zenélnek!
Zongora hangja – Chopin – mit a fák a tenyérlevelükkel
játszanak este, mikor már őszbe borulnak a lombok.
Verseddé kottázzad a rügyfakadás muzsikáját,
s mások is úgy hallgathassák meg az égi zenéket,
mint te, s mint ahogyan bent szíved húrjai zengnek.
Írj, s kottázd le a dallamokat, csakis ennyi a dolgod!
S mert magyar író vagy, tudod azt, felelős vagy a nyelvért.
Nincs már más erkölcsi parancs: te csak írj, amíg írhatsz!
S pontosan írni: e szép categoricus imperativus,
ennyi az író szép, belső erkölcsi parancsa.
Szépen s pontosan írni: e kényszerü, szép felelősség.
Mindig tudnod kell, mikor és hova tedd ki a vesszőt,
s hogy szerkeszd pontossá mondataid. Hamisan szól
pongyola módra megírt mondatban a bús hegedűszó…
Bronz: Jeney András: Mennél másik úton (V.)
MENNÉL MÁSIK ÚTON
Csontlovon ül, zsigeredbe sötétség árnyai bújnak,
S Bosszú-Imperator törvény-mereven odaláncol.
Flex-masinája lékeli lelked és koponyádat,
S lékeken át sziszegi, beleégeti DNS-edbe:
Vájd ki szemét s fogait a tiédért; öld, aki ölt is! –
S nincs felelet rá: megtorolásoknak hol a vége?
Csontlovon ülsz magad is, s vele, mondd, hova? – mondd, mire
juthatsz;
Rómeók s Juliák egymást sirató zokogása
Rázza meg újra meg újra, s könnyel elönti a földet.
Lévita is, vagy a pap, ki a félig holt sebesültet
Véribe’ hagyta; – vajh, mire ment? Mentsége talán, hogy
Mást szolgálni siet, s neki törvény tiltja megállni?
Ám, törvénytől nincs békéje, álma sem éjjel,
Önnön vádak alatt már holtan múlik az élet.
És benned mi a törvény? Belső lett, ami külső?
Mért nem a lévita, és miért nem a pap, aki boldog?
Mért csak a szamaritánusról zeng templomi zsoltár?
Mért ő áll meg vérező sebeket bekötözni,
S pusztán irgalom-e: elesettekhez lehajolni?
Honnan az irgalom; – és mi a mérleg, mennyi az ára?…
Bensődben szól… Egyszerü hang, s nem is imperatívusz,
Csak szeretet, categoricus caritas, s a szivedben
Ott volt kezdetek óta. Leld meg, halk szava kérlel,
Ingyen adod és visszakapod; – hát, ennyi a mérleg.
Különdíjasok:
Közönség-díj: Andaházi Szeghy Lajos: Kant emlékére (IV.) és Varga Imre Lajos: Filozófiai vita (XXVII.)
Aquincumi Múzeum-díj: Nagy Gábor Miklós: Categoricus imperativus (III.)
Pannon Művészet Alapítvány-díj: Gyimesi László: Aquincumi doromboló (XX.)
Írószövetség-díj: Veres Tamás: Pálfordulás előtt (XXII.)
Tekintet-díj: Miklya Zsolt: Vojtina elvan (XXXI.)
Új Nyugat-díj: B.Tóth Klára: Belső válasz (VIII.)
Nagy Lajos Társaság (előzsűri)-díj: Rigó Béla: Online 10parancsolat (XXIX.)
Az epigrammaíró verseny győztese:
végleges szavazás alapján: “Fortuna” című epigramma Veres Tamás tollából
első szavazás: “Közjog” című epigramma Rigó Béla tollából