Az aquincumi katonvárosi amfiteátrum

Az aquincumi canabae egyik legjobban megmaradt, monumentális műemléke, a mai óbudai városkép egyik meghatározó eleme az amfiteátrum, amely egyben a Kr. u. 2–3. század folyamán lakott település déli határát is képezte. A közelben talált építési felirat alapján, az itt állomásozó legio II. Adiutrix emelte, Antoninus Pius császár tiszteletére (Kr. u. 145–161 között). A 131,9 x 108,4 méter alapterületű amfiteátrum nagyobb kiterjedésű és befogadó képességű volt, mint a valamivel később épített polgárvárosi amfiteátrum. 

Feltételezhetően ez a kőből készült építési felirat tartozott az amfiteátrumhoz.

Az amfiteátrum monumentális épülete, mely a római uralom utáni időszakban is fontos szerepet játszott, még romjaiban is sokáig kiemelkedett környezetéből. Területe a 18. században vesztőhelyként működött, Galgenberg néven, majd a 18. század végétől, a környékén létesülő óbudai (Alt‑Ofen) gyárak munkáslakásai épültek itt. Az amfiteátrum romjai felett létrejött dombon, amelyet Királydombnak neveztek el, sugarasan, a körépítmény középpontja felé irányuló házakat építettek, melyek jól tükrözték az egykori építmény alaprajzát. A házak pincéjében megmaradt hatalmas falak jelentőségét a 19. század elején ismerték fel és mérték fel elsőként, feltárása és műemléki bemutatása azonban csak 1935 és 1940–41 között történt.

A katonavárosi amfiteátrum feltárása

Az ovális, 89,6 x 66,1 méter kiterjedésű arénát, mely nagyobb mint a római Colosseumé, négy kapun keresztül közelíthették meg a galadiátorviadalok, állatküzdelmek és a katonai bemutatók szereplői. Az aréna alatti, kőből épített csatornahálózat lehetővé tette annak vízzel való elárasztását, így vízicsaták és más vízi látványosságok megrendezésére is volt lehetőség. Az arénát körülölelő pódiumfal kváderkő falazással készült, amelyet vörös színnel festettek ki. A pódiumfalat a keresztátlók irányában négy kisebb, az aréna felől megközelíthető boltozott fülke szakítja meg, amelyek feltehetően a gladiátorok szereplés előtti tartózkodási helyiségei lehettek. A fülkéket belül kifestették, amelyre a vörös és zöld festéknyomok utalnak.

Az amfiteátrum a levegőből

Az amfiteátrum alsó üléssorait természetes kiemelkedésre, a felsőket 24 U alakú, sugarasan kialakított kőfalra építették. A fal külső oldala helyenként 3 méter magasan megmaradt. A nézőteret 20 boltíves bejáraton keresztül lehetett megközelíteni. A rövidebb tengely végénél kettős állatketrecek foglaltak helyet. A kapuk bejáratát mészkőlapokkal burkolták és az északi oldalon volt a főkapu. A főbejárattól keletre szabálytalan szögletes alakú helyiséget tártak fel, amely az aréna felől is megközelíthető volt. A lelátókon 12–13.000 ember kísérhette figyelemmel az előadásokat. A küzdelemben résztvevők Nemesisnek, a sors istennőjének, az amfiteátrumban, vagy annak környezetében emelt szentélyben ajánlottak fel áldozatokat, állítottak oltárokat vagy róhatták le tiszteletüket. Ezt bizonyítja az a Nemesisnek állított oltárkő, amely a feltárások során került napvilágra.

A későrómai korban az amfiteátrum elvesztette eredeti funkcióját. Építészeti adottságait, vastag falazatát kihasználva azonban még hosszabb ideig erődítményként szolgált. Az épület a népvándorlás korában is használatban maradhatott. Erre utal a déli kapunál az 5. század közepén elásott kincslelet. Az építmény feltehetőleg a magyar honfoglalást is megérte, s ma már elfogadott az a feltevés, hogy a korai középkori krónikákban szereplő „Kurszán vára” a katonai amfiteátrummal azonos.

Forrás: Zsidi Paula (szerk.) Budapest római emlékei – Séták a római kori Budapesten, Budapest 2016