1/2

Katonavárosi amfiteátrum

A katonavárosi amfiteátrum küzdőtere nagyobb még a római Colosseuménál is.

A katonavárosi amfiteátrum elliptikus formát mutat és egy természetes, már a római korban meglévő mélyedés felhasználásával alakították ki. A legújabb ásatások eredményei alapján ezt a természetes mélyedést a legio már az 1. századtól katonai gyakorlótérnek használhatta.
Az Aquincumi Múzeum kőtárában lévő építési felirat szerint Antoninus Pius császár uralkodása alatt, Kr.u. 145 táján építette át kőbe a legio II Adiutrix műszaki alakulata.

A lelátó külső falainak hossztengelye 131,8 m, kereszttengelye 108,4 m. A küzdőtér (arena) 89,6m hosszú és 66,1 m széles, ezáltal kiterjedése nagyobb még a római Colosseuménál is. Az ÉK – DNy irányú hossztengely vonalában fekszik a két főkapu. A rövidebb tengely két végpontjában egy-egy állatketrec (carcer) foglal helyet. Nemesis istennő szentélyében feliratos oltárkövek álltak.

Mint a többi dunamenti körszínház, a katonavárosi is a földamfiteátrumok csoportjába tartozik. A nézőtér az arena körül emelt földtömegen helyezkedett el. Mindössze a huszonnégy U alakú falrész és a pódium fala épült kőből. A 10-13 ezer néző befogadására alkalmas amfiteátrum nézőterét boltozott lépcsősoron lehetett megközelíteni.

 

Széchenyi 2020
Széchenyi 2020